
SEREGÉLY EDIT
sport mentáltréner, sportcoach,
NLP Mester coach


KI VAGYOK ÉN?
Gyerekkorom óta a sport az életem része: tesi tagozatos általános iskolába jártam, táncoltam a Honvéd Táncegyüttesben, asztaliteniszeztem a Statisztikában, szertornáztam a középiskolai csapatban, 14 éves koromtól pedig motoroztam, és 19 évesen Magyarország első motorosrendőrnője lettem.
Akkor még nem tudtam, de ez az út hatalmas mentális erőt kívánt – amit ma már pontosan értek.
Azóta sok minden történt. Családot alapítottunk, felépítettük a saját vállalkozásunkat, és az évek során egyre világosabbá vált számomra, hogy az emberekkel való munka az, amiben igazán jól érzem magam.
Ma sport mentáltrénerként, sport coachként és NLP Mesterként sportolókat, csapatokat és edzőket támogatok abban, hogy a felkészülés során megszerzett tudásukat a legfontosabb pillanatokban is magabiztosan tudják megmutatni.
Öt gyermek édesanyjaként külön öröm számomra, hogy gyermekeim életének természetes része lett a sport. Nap mint nap látom, milyen sokat adhat egy támogató közeg, egy jó edző és egy olyan szemlélet, amely nemcsak az eredményt, hanem az embert is fejleszti.
Saját önismereti utamat a felmenőimnek köszönhetem. Miattuk jutottam el 10 évvel ezelőtt a győri Szenvedélybetegek Hozzátartozóinak Csoportjába, ahol évekig dolgoztam azon, hogy ne akarjak másokat megmenteni és inkább arra fókuszáljak, amire van ráhatásom. Ott tanultam meg, hogy a valódi változás mindig önmagunkkal kezdődik.
Ez a felismerés indított el egy olyan úton, amely azóta is meghatározza a munkámat.
Ma az motivál leginkább, amikor látom, hogy egy sportoló vagy egy csapat elkezd hinni önmagában. Amikor a bizonytalanság helyét fokozatosan átveszi az önbizalom, a félelem helyét a bátorság, a görcsös akarás helyét pedig a felszabadult teljesítmény.
Hiszem, hogy a tartós fejlődés mindig belülről indul. A pályán elért eredmények pedig ennek a belső munkának a természetes következményei.
MIÉRT CSINÁLOM?
Hiszek abban, hogy akárhány éves is vagy, mindig van lehetőség fejlődni – testben, lélekben, gondolkodásban. A saját sportoló-utam, a család-munka-hobbi egyensúlyának megtalálása és a személyes fejlődésem rengeteget adott nekem, és ezt a tapasztalatot szeretném átadni.
Hiszem, hogy a korlátok csak a fejünkben léteznek – és azt is, hogy ezeket le tudjuk bontani, hogy valami igazán fantasztikusat tudjunk aztán felépíteni.
MIBEN TUDOK SEGÍTENI?
✔ Sportolókat támogatok abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat – nemcsak technikailag, hanem fejben is.
✔ Sportszülőknek segítek abban, hogy gyermeküket megfelelően tudják támogatni a sportban, a stresszkezelésben, az egyensúly megteremtésében.
✔ Segítek az edzőknek abban, hogy megtalálják a legjobb motivációs eszközöket sportolóik számára
✔ Csapatsportok esetében támogatom a közös célok megfogalmazását, a csapatszellem és a belső kohézió erősítését.
Ha kíváncsi vagy, hogyan tudlak Téged vagy a Csapatodat segíteni, fordulj hozzám bizalommal!
WORLDWIDE
shipping
HOGYAN ZAJLIK EGY MENTÁLTRÉNING ÜLÉS?
-
Egy-egy alkalom 55-60 percig fog tartani.
-
Munkám alapja a teljes titoktartás, így amiről beszélgetünk, az köztünk marad.
-
Mély és őszinte beszélgetésekre számíthatsz.
-
Nem kell magaddal hozni semmit, csak a nyitottságodat. Sőt a legjobb, ha mindent kívűl tudsz hagyni!

GYAKORI KÉRDÉSEK
Igyekszem minden kérdésed megválaszolni, hogy értsd valójában mekkora javulást várhatsz a teljesítményedben!
01
Milyen problémákon segíthet egy mentáltréner?
Segíthet többek között versenydrukk, önbizalomhiány, koncentrációs nehézségek, motivációvesztés, teljesítményszorongás, sérülés utáni visszatérés vagy célkitűzés esetén.
02
Mennyi idő után várható eredmény?
Ez egyénenként eltérő. Vannak, akik már néhány alkalom után pozitív változásokat tapasztalnak, de a tartós fejlődéshez rendszeres gyakorlás és hosszabb együttműködés szükséges.
03
Online is ugyanolyan hatékony a mentáltréning?
Sok esetben igen. A legtöbb mentális készség – például a célkitűzés, a fókuszfejlesztés vagy a stresszkezelés – online konzultáció keretében is eredményesen fejleszthető.
04
Mit jelent a mentális felkészítés a gyakorlatban?
Olyan technikák alkalmazását, mint a vizualizáció, légzőgyakorlatok, versenyrutinok kialakítása, pozitív önbeszéd fejlesztése, koncentrációs gyakorlatok és stresszkezelési módszerek.
05
Mi történik, ha úgy érzem, elvesztettem a motivációmat?
A motiváció ingadozása természetes. A mentáltréning segít feltárni az okokat, új célokat meghatározni és olyan szokásokat kialakítani, amelyek hosszú távon is fenntartják a fejlődést.
